Lovas község története

Lovas Magyarország nyugati felén, a Balatontól északkeletre fekvõ, alig 400 lelkes község, amely a Balatonfüred-csopaki borvidékhez tartozik. A település 1951-ben vált világszerte ismertté. Ekkor fedezték fel a község határában a Kr. e. 30-40 ezer évvel ezelõtt mûködõ festékbányát. Az õskori telepen mintegy 100 csonteszközt, s több kõeszközt találtak. Az õsember a kultikus célra használt vörös festékkel kiterjedt kereskedést folytathatott.

Az õskortól lakott vidékre 900 után telepednek le a magyarok, akiknek életét az elsõ oklevélig (1290) a régészeti leletekbõl ismerjük meg. A szõlõmûveléssel, halászattal, földmûveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó lakosok a XIII. században kõtemplomot építettek, amelyet 1754-ben barokk stílusban átépítettek. A község életét a XIII. század végétõl az 1945-ig, a nagybirtokok felszámolásáig a veszprémi káptalan határozta meg. A jobbágyok 1848-ban felszabadultak a földesúri függés alól, s föltulajdonosokká váltak.

A község népe a XVII. században a református hitre tért át. A XVIII. Században a káptalan egy részüket visszatérítette a katolikus hitre, s 1753-ban nekik adta a templomot és a parókiát. A lovasi katolikus egyház a paloznaki plébánia filiája lett.

A reformátusok 1858-ban iskolát, 1910-ben templomot építettek maguknak.1945-ig a református gazdák irányították a község és a hegyközség ( promontorium ) életét.

Lovas hagyományos paraszttársadalma 1945 után felbomlott. Az egyéni gazdálkodást 1951-tõl a termelõszövetkezeti gazdálkodás váltotta fel. A XX. Század második felében a községben városias infrastruktúrát építettek ki, a lakosság többsége az iparban, kereskedelemben és szolgáltatási szférában helyezkedett el.

Napjainkban a falusi turizmus jelentõsége is megnõtt. Magánszállások Lovas községben

Bõvebben olvashatnak a 2001-ben megjelent Hudi József által írt és szerkeztett " Lovas Község Története - Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene " c. könyvben.